|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 19 találat | lapozás: 1-19 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szalay Attila 1998. január 30.Leváltották a Napi Magyarország főszerkesztőjét, Szalai Attilát, a jan. 30-i szám impresszumában már az új főszerkesztő neve /D. Horváth Gábor/ szerepel. Horváth D. Gábor a lap főmunkatársa, az Esti Hírlap főszerkesztő-helyettese volt abban az időszakban, amikor a Mahír Kft. adta ki a lapot. /Népszava, jan. 31./ A Napi Magyarország az egyetlen ellenzéki napilap.1999. november 29.1999 nyarán három hét alatt Gelencén elkészült a legnagyobb székely kapu, amely a magyar nemzet ajándékaként állít emléket a lengyel nemzet édesanyjaként tisztelt Árpád-házi királylánynak, akit II. János Pál pápa június 16-án avatott szentté több mint egymillió zarándok jelenlétében a lengyelországi Ószandecen, ahol a Szent Kinga által alapított klarissza kolostor áll. A galambdúcos kapu, amelyről a szentté avatott Boldog Kinga néz a bemenőre, Szent Hedvig pedig a kimenőre, s amelyen a nap és a hold mellett ott látható Magyarország és a Vatikán címere, Szalai Attilának, a varsói magyar nagykövetség munkatársának az ötlete volt. Molnár Imre történészen kívül, aki a magyar külügyminisztérium első számú lengyel szakértője, s a Székelyföld jó ismerője, kevesen hittek abban, hogy három hét alatt a kaput meg lehet tervezni, el lehet készíteni és fel lehet állítani a szentmise idejére. Molnár Imre azonban tudta, hogy a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága (VET) felelni tud a kihívásra, és Erdélyben ezt a kaput, amely a magyar és a lengyel nép sok száz éves barátságát is jelképezi, el fogják készíteni. És nem kellett csalódnia. Nov. 27-én ünnep keretében Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében adták át a magyar külügyminisztérium és a VET díszoklevelét mindazoknak, akik az Árpád- házi Szent Kinga tiszteletére faragott székely kapu felállításához hozzájárultak. Az esten Petrás Mária istenes csángó énekeket adott elő. A szentté avatott magyar királylány életét és cselekedeteit Molnár Imre idézte fel, ökumenikus küldetésének szentségéről dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek beszélt, az Ószandecre zarándokolók közkincsévé vált kapu jelképes értékét Konrad Sutarski filmrendező dicsérte, majd Patrubány Miklós, az MVSZ általános alelnöke, a VET elnöke értékelte. A kitüntetéseket Molnár Imre, Soltész Levente kolozsvári konzul, Patrubány Miklós és András Imre, a VET titkára nyújtotta át Bagoly Miklós és dr. Török István vállalkozóknak és Pakó Benedek plébánosnak, a kapufaragás támogatóinak, Zakariás Attila műépítésznek, a kapu tervezőjének, Bíró László fafaragó kapuállítónak, valamint a hasonló minőségben kitüntetett három Both testvérnek Imrének, Lászlónak és Tibornak, a díszítő motívumokat tervező Haszmann testvéreknek, Józsefnek és Pálnak, a kapu domborműveit kifaragó Vargha Mihály szobrászművésznek, Jakabos Csaba gépészmérnöknek, a vasazás előállítójának és Farkas Réka riporternek, a dokumentumfilm szerkesztőjének valamint Kalamár György operatőrnek. A munkát vállaló Patrubány Miklóst, a VET elnökét pedig személyesen a nagykövetségen tüntetik ki. /(bodolai): Kitüntették a kapuállítókat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./2002. október 17.1956 eszméje Székelyföldön is visszhangra talált. Jancsó Csaba visszaemlékezett a történtekre. Akkor 14 éves volt, nyolc sepsiszentgyörgyi mikós diák megalakította a Székely Ifjak Társaságát, mely az ellenállást akarta megszervezni. A magyar szabadságharcot leverték, de ők szerettek volna valamit tenni. 1957. márc. 15-én megkoszorúzták Sepsiszentgyörgyön az 1848-as emlékművet. A következő évben is megismételték, de akkor már vártak rájuk a Szekuritáté emberei, és letartóztatták őket. Kilencen összesen 96 év börtönbüntetést kaptak. Jancsó Csaba akkor 16 éves volt, és 10 évet kapott. Köztük volt három felnőtt is, többek között Szalay Attila textilgyári alkalmazott, aki 1959-ben a szamosújvári börtönben halt meg. Az ő tiszteletére egy emléktáblát helyeztek el, annak a Csíki utcai háznak a falára, ahonnan elhurcolták. A börtönben mindennapos volt a verés, a kínzás. Éheztették őket. A börtönben a lakosság számarányához viszonyítva a magyarok álltak az első helyen. /Némethi Katalin: 1956 októberében Sepsiszentgyörgyön megalakult a Székely Ifjak Társasága. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 17./2002. október 24.Okt. 23-án Sepsiszentgyörgyön emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra. A főtéri parkban álló, és a kommunista diktatúra áldozatainak emléket állító kopjafa előtt Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének megyei elnöke a forradalom Erdélyre, illetve Romániára is kiterjedő vonatkozásait és történéseit vázolta fel. Koszorúkat és virágokat helyeztek el az emlékezők. A városháza előtt Pap Sándor belvárosi református lelkész mondott imát az 1956 utáni megtorlásban összesen 265 évi börtönre ítélt 23 sepsiszentgyörgyi polgárnak emléket állító bronztáblánál. A Csíki utca 43. szám alatti ház falán leleplezték a fehér márványtáblát, mely hirdeti, hogy "E házban lakott / SZALAI ATTILA / 1930-1959 / A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATA / Sírja jeltelen a szamosújvári rabtemetőben. / Volt Politikai Foglyok 2002". A szamosújvári börtönben máig tisztázatlan körülmények között 29 éves korában elhunyt néhai bajtársra Jancsó Csaba emlékezett. Az egykori Székely Ifjak Társasága néven tömörülő, és az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc szentgyörgyi emlékművének megkoszorúzása miatt 1958-ban letartóztatott, majd súlyos börtönévekre ítélt mikós diákok képviselője beszédében elmondta, a hatóság a büntetés súlyosbítása céljával talált ki felnőtt vezért a tizenévesekből álló csoport élére, azért szemelték ki az akkor huszonnyolc éves Szalai Attila textilgyári munkást a SZIT vezetőjének. "Az ellene indított koncepciós perben 18 évi börtönbüntetésre ítélték, és valószínű, hogy a kihallgatásokon alkalmazott könyörtelen bánásmódba halt bele később. Az emlékezést viszont nem lehet agyonverni" - mondotta a szónok. Este a parkban gyertyákkal virrasztottak az emlékezők. /(benkő): Az 56-os forradalomra emlékeztünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./2004. november 5./ Szalay Edda nyolc hónapos volt, amikor édesapját, Szalay Attilát, a sepsiszentgyörgyi textilgyár technikusát 1958-ban ’56-os romániai szervezkedés vádjával a Szekuritáté elhurcolta. Ugyancsak 1958-ban és ugyancsak Sepsiszentgyörgyön ,,lekapcsoltak” kilenc kiskorú diákot is, akik március 15-re virradó éjszaka 1957-es sikeres akciójuk után a következő évben is megpróbálták elhelyezni az emlékezés koszorúját a városi parkban lévő 1848-as honvédemlékműnél. A szekusok elfogták a koszorúzó nebulók egy részét. Szalay Attilát Szekuritáté emberei ,,kinevezték” a diákcsoport vezetőjének, annak ellenére, hogy nem is ismerték egymást. A jelenleg Angliában élő Szalay Edda Erdélybe látogatott, hogy megismerje édesapja eltűnésének körülményeit. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki szervezete éppen október 23-án emléktáblával jelölte meg Sepsiszentgyörgyön azt a házat, amelyben a Szalay család lakott és a kislány, Edda született. Az ünnepség szervezői fel is kérték Edda Booth asszonyt, mondana néhány szót az emléktábla elhelyezése alkalmával. ,,Most derült ki, hogy édesapámat ártatlanul tartóztatták le. Ártatlanul verték, és valószínű, a kínzásokba halt bele. A halotti bizonyítványban az volt, hogy belső vérzésben, gyomorfekéllyel halt meg. Sportember volt, aligha hihető, hogy 29 évesen ebbe halt volna bele. Fényképeim vannak róla, keménykötésű férfi volt.” – mondta. Azt, hogy mennyit szenvedett, most tudta meg az ’56-os elítéltektől. Józsa Csaba mesélte el, aki mellette volt, amikor kínok közepette meghalt. Nem tudják, hogy Szamosújváron melyik tömegsírba temették el. A Szalay család és a gyermeklány kálváriája ezzel a koncepciós perrel kezdődött. Szalay Attila felesége sokáig azt hitte, hogy még él a férje. Szalay Eddának sok rossz emléke van ebből az időből. Még óvodás volt, hároméves. Az óvó néni rendszeresen megverte őt, mert politikai fogoly gyermeke volt. Egyszer édesanyja meglátta, hogy gyermekét pofozzák. Nagy szegénységben éltek, édesanyját kirúgták az állásából. Egy iskolai konyhán dolgozott. Nagyon rosszul bántak vele. Sokszor nem volt mit enniük. Nem volt tűzifájuk. Édesanyja szívbeteg lett, egyszer öngyilkos akart lenni. Szalay Eddát még 1989 előtt is hívatták a Szekuritátéra. Hét órán keresztül faggatták, hogy mit tud az apjáról. Semmit sem tudott, hiszen nem is ismerte. Ordítottak vele, az ujját kicsavarták. Szalay Edda 1989 után hivatalos papírokkal áttelepedett Magyarországra, majd 1996-ban kiment Angliába. /Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./2005. április 13.Tófalvi Zoltán kiegészítette Sylvester Lajosnak a Háromszék 2004. november 5-i számában megjelent írását, amelyben az Angliában élő Szalay Edda segítségével a mártírhalált halt Szalay Attila emlékét idézte fel. A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22-e és 27-e között látogatott Romániába. Kádárnak az erdélyi magyarság elárulását jelentő beszéde 1958. február 24-én hangzott el Marosvásárhelyen. Ez a beszéd a nacionalista kurzus útjára lépett román hatalomnak felkínálta a lehetőséget, hogy leszámoljon az ,,ellenforradalmár-gyanús”, a magyar nemzeti szabadságharccal őszintén együtt érző erdélyi magyarokkal. Marosvásárhelyen nemcsak azt állította Kállai Gyula, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései a szomszédos államokkal, hanem azt is, hogy a magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Romániára jelentett volna óriási veszélyt, hiszen területi követeléseket fogalmaztak meg. Valójában még véletlenül sem fogalmaztak meg területi követeléseket. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjai által megfogalmazott követelések 16. pontjában szerepelt annyi, hogy a nemzetközi fórumokon Magyarország képviselje a határon túli magyarok kérdését is. Kádárék tehát hazudtak, s ugyanakkor követelték az ,,ellenforradalmárok” példás megbüntetését. A küldöttség alig hagyta el Románia területét, a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Bírósága 1958. február 27-én a korábbi ítéletekhez viszonyítva példátlanul szigorú büntetéseket rótt ki a Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök nevével fémjelzett perben: a fővádlottat /Fodor Imre, Marosvásárhely 1996 és 2000 közötti polgármesterének édesapját/ 25 évi szigorított börtönbüntetésre ítélte, az ötödrendű vádlottat, Csiha Kálmánt, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspökét pedig tízévi börtönbüntetésre. A 2004. december 5-i népszavazás gyökerei az 1958. évi, nemzetárulásként számon tartott ,,látogatásig” is visszanyúlnak. Kádárék látogatását követően egymás után hozzák a halálos ítéleteket és az életfogytiglan tartó börtönbüntetéseket: a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevéhez kapcsolódó legnagyobb politikai perben tíz személyt ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén. Háromszék két neves személyisége, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános és dr. Kónya István Béla ügyvéd is a mártírok között volt. Ugyancsak a kádári ,,látogatás” után került sor az ozsdolaiak perére, amelynek során Szígyártó Domokos molnárt 1959-ben azért ítélték halálra és végezték ki, mert kétszer rálőtt a kollektív gazdaság megalakulását tűzzel-vassal erőltető helyi párttitkárra. Tófalvi most készíti mindkét per teljes levéltári dokumentációját. A Szoboszlay-per levéltári anyaga meghaladja a 30 ezer oldalt, Szígyártó Domokos és négy vádlott-társának a perirata 10 ezer oldal körüli! Külön tanulmány készül a sepsiszentgyörgyi, német származású Hubbes Márton ritkán emlegetett hőstettéről is: a magyar forradalom hatására magyar nemzeti lobogóval vonult végig a város főterén. Nagy Lászlóék a budapesti Petőfi Kör mintájára hozták létre a Kossuth Kört. Háromszék tehát óriási véráldozattal fizetett azért, mert együtt érzett a magyar forradalommal. A Kisborosnyón Damó Gyula tanító jóvoltából felállított emlékmű híven tükrözi ezt a helytállást. A kádári diktatúra első kivégzett hőse – Dudás József – erdélyi volt, Gernyeszegről, illetve Marosvásárhelyről származott. A Corvin-köz legendás hősei, a Pongrácz fivérek Szamosújváron látták meg a napvilágot. Az újabb levéltári kutatások arra is fényt derítettek, hogy sok erdélyi fegyverrel a kezében harcolt a forradalom győzelméért. Köztük van a gyimesbükki Nagy Lakatos János, aki a Miskolc környéki harcokban vett részt. A Szekuritáté itthon azonosította és ítélte el súlyos börtönévekre. Így került sor arra a perre is, amelynek mártírja Szalay Attila 28 éves technikus. A jelenleg is Sepsiszentgyörgyön élő Jancsó Csaba, Bordás Attila, Szabó Lajos jóvoltából a Háromszék olvasói sokat tudnak a Székely Ifjak Társasága nevű szervezetről, amelynek kiskorú diákjai 1957. március 15-én megkoszorúzták a Sepsiszentgyörgy központi parkjában álló 1848-as honvédemlékművet. Szalay Edda meglepődne, ha olvashatná az édesapjára vonatkozó levéltári dokumentumokat, a vádpontokat. A Szekuritáté által összeállított vádiratokat, a dokumentumait nagy-nagy fenntartással kell kezelni. A Szekuritáté megpróbált hiteles bizonyítékokat is összegyűjteni, s ezeket felnagyítva fogalmazták meg a vádakat. Az 1958/466. számú ügyirat Szalay Attilára vonatkozó dokumentumai szerint Szalay Attila lakatos ellen 1958. április 12-én indította el a nyomozást Fábián Márton marosvásárhelyi szekus főhadnagy. A vád: ,,...a magyarországi ellenforradalmi események idején Szabó Lajossal közösen kommentálták a külföldi rádióadók híreit, felnagyították a Magyar NK ellenséges elemeinek tevékenységét, ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszerrel szemben. A beszélgetéseket követően Szalay Attila gyanúsított megegyezett Szabó Lajossal, hogy utóbbi létrehoz egy ellenforradalmi szervezetet, amelynek tagjai nacionalista, sovén érzelmű elemek. Szalay Attila megfogadta, hogy személyesen támogatja a szervezet felforgató tevékenységét, és mindvégig megfelelő tanácsokat ad az ellenforradalmi működésük során.” Szalay Attila egy német márkájú pisztolyt és hozzá tartozó golyókat szerzett. A Szalay Attilát és társai perében a kilenc fiatal névsora: Szalay Attila, Szabó Lajos, Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Sándor, Molnár Béla és Sándor Csaba. A vádirat szerint Szalay Attila vezetésével egy nacionalista csoport létrehozta a Székely Ifjak Társasága nevű ellenforradalmi szervezetet. – Az 1956-os, kapcsolódó politikai perek azonos klisék szerint zajlottak. Igyekeztek háromnál több személyt letartóztatni, vád alá helyezni, hogy rájuk süthessék a ,,szervezet” bélyegét. A vádirat sejteti: milyen brutális, szadista módszerekkel próbáltak vallomást kicsikarni a letartóztatottakból. A vádlott-társak kihallgatásainak jegyzőkönyvei alapján állították össze a vádiratot, a vádlott-társak voltak a tanúk. A bírói testület tagjai, az egykori börtönőrök akik halálra kínozták Szalay Attilát, még élnek. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezete elnökének, Török Józsefnek a drámája is bizonyítja, hogy 1965-ben, 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat azért, mert tíz évvel korábban együtt éreztek magyarországi sorstársaikkal. A Pongrácz fivérek kiskunmajsai kápolnájában – Tófalvi Zoltán kutatásai alapján – központi helyen látható Erdély 1956-os mártírjainak teljes név- és személyi adatsora. Tófalvi levéltári kutatásai alapján rövidesen elkészül a börtönben agyonvertek, agyonkínzottak teljes névsora is, curriculum vitae-je, köztük a Szalay Attiláé is. /Tófalvi Zoltán: Élő múlt: Kiegészítés a SZIT-perhez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12., folyt. ápr. 13./ Előzmény: Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2004. nov. 5./2005. október 24.Sepsiszentgyörgyön október 23-án Török József vezette be az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján tartott megemlékezést, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított kopjafánál. A megemlékezők népes serege hallgatta Rab Sándor történelemtanár koridéző előadását. A sepsiszentgyörgyi ötvenhatosok, az RMDSZ és a Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége koszorúzott. Ezután a városháza falán levő Vae Victis-emléktáblánál, majd a mártírhalált halt, Szamosújváron jeltelen sírban nyugvó Szalay Attila Csíki utcai házánál koszorúztak. /(vop: Harcolt a magyar, harcolt, amíg csak tudott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./2006. szeptember 5.Kisborosnyón a falu történelmi emlékparkjában szeptember 1-jén emlékeztek a székely mártírok emlékkövénél és a forradalom mártírjainak kopjafájánál 1958. szeptember 1. szomorú napjára, amikor az aradi börtön falánál kivégezték az események tizenkét vértanúját, akikről 48 esztendő eltelte után sem lehet tudni, hol nyugszanak. A tizenkét mártírból öt háromszéki: Ábrahám Árpád, Fodor Pál, Kónya István, Moyses Márton és Szalai Attila. A jelenlevőket Damó Gyula nyugalmazott tanító, a helybeli Nyíres Lokálpatrióta Kör ügyvezető elnöke köszöntötte. Az évforduló jelentőségéről Kozák Albert sepsiszentgyörgyi történelem szakos tanár szólt, s a jelenlevők, köztük politikai bebörtönzöttek, egyperces csenddel áldoztak Lőrincz Károly bajtársuk emlékének, aki az emlékmű avatásán, 2004-ben még beszédet mondott. /Kisgyörgy Zoltán: Az 1956-os mártírokra emlékeztek Kisborosnyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 5./2006. október 3.Hat évig raboskodott román fegyházakban Jancsó Csaba, amiért sepsiszentgyörgyi társaival együtt szolidarizált a budapesti ötvenhatos eseményekkel. Bukását a Székely Ifjak Társasága szervezésében történt negyvennyolcas obeliszk megkoszorúzása hozta. Tizenöt éves, nyolcadik osztályos diákja volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak, amikor Budapesten kitört a forradalom. Október 24-én tizennegyedmagával együtt létrehozták a Székely Ifjak Társaságát (SZIT). A szervezet célja volt a felkészülés arra a pillanatra, amikor a magyarországi forradalom eléri Erdélyt, Székelyföldet. 1956 novemberében elbukott a szabadságharc Magyarországon, a szervezet tagjai azonban úgy döntöttek, hogy tenniük kell valamit. 1957. március 15-re virradóan megkoszorúzták titokban Sepsiszentgyörgyön a negyvennyolcas obeliszket. A következő évben, az 1848-as szabadságharc 110. évfordulója alkalmából ismét koszorúzásra készült a SZIT. A szekusok előre megjelentek, számítva arra, hogy a koszorúzás megismétlődik. Amikor Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba és Jancsó Sándor elhelyezte a koszorút, váratlanul több helyről származó rendőrsíp füttye hallatszott. Csak Bordást tudták elkapni, a másik két fiatal elfutott. Bár nem vett részt az éjjeli akcióban, Jancsó Csabáért az iskolába jöttek el a szekusok, a másik két fiatalt is bevitték. Júniusban volt a tárgyalás, Macskássi Pál kolozsvári katonai törvényszéki bíró vezetésével. Jancsó Csabát 10 évre, a 29 éves Szalai Attila 18 évre, Molnár Bélát 6 évre ítélték, a többiek 7 és 15 év közötti elzárásra. Zsilaván a börtönben megverték Jancsó Csabát, mert megcsókolta az őt meglátogató édesanyját. Később Brailától 75 kilométerre lévő munkatelepre vitték, több száz társával együtt, ahol gátat építettek. Egy főnek naponta 3,2 köbméter földet kellett kiásnia. A kosz, a hiányos táplálkozás miatti legyengülés, a fertőzött, Dunából származó ivóvíz miatt 1960-ban kitört a tífuszjárvány, s ennek áldozata volt Jancsó Csaba is. Könnyebb munkára vitték, répát szedni Gradinára, ahol Páskándi Gézával együtt dolgozott. Jancsó Csaba 1964. augusztusában szabadult. Munka után esti líceumba járt, elvégezte a X. és XI. osztályt, majd érettségi után beiratkozott a faipari technikumba. A szekusok az évek során egy percig sem hagyták alább megfigyelését. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. Tíz év koszorúzásért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./2007. október 24.Október 23-án Sepsiszentgyörgyön együtt tartották emlékező ünnepségeiket a helyi ötvenhatosok és a volt politikai foglyok. A kommunizmus börtöneit megjárt háromszékiek közül jelenleg közel ötszázan élnek. A sepsiszentgyörgyi köztudatban leginkább jelen lévő helyi ötvenhatos megmozdulás a mikós diákokból alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT) tagjainak sok év börtönnel megtorolt koszorúzása a negyvennyolcas emlékműnél (1957-ben és ‘58-ban). Felnőtt tanácsadójukra, a szamosújvári börtönben ismeretlen okokból elhunyt Szalay Attilára évente emlékeznek az egykori SZIT-tagok. A Csíki utcai Szalay-ház falán elhelyezett emléktáblát minden október 23-án koszorúzza meg a SZIT, a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetsége (VPFSZ), a városvezetés és a helyi RMDSZ. A megemlékezők tizenöt bajtársuk sírjánál koszorúztak a város temetőiben. A délutáni megemlékezések sora a kommunista diktatúra áldozatainak Erzsébet-parkbeli kopjafájánál kezdődött, ahol Józsa Csaba Árpád, az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság elnöke kiemelte: ötvenhat tanulsága, hogy egy kis nép egy emberként állt ki a szabadságért. A megemlékezések a tavaly felavatott ötvenhatos emlékműnél folytatódtak, ahol Török József, a VPFSZ elnöke beszélt. Dr. Kiss Tamás, a magyarországi POFOSZ alelnöke megköszönte az erdélyi ötvenhatosok egykori szolidaritását és a jelen lévő fiatalok érdeklődését ötvenhat iránt. /Fekete Réka: 1956-ra emlékeztünk Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./ Kézdivásárhelyen október 23-án a Szoboszlay-perben kivégzett hősök emlékére állított kopjafánál rótták le kegyeletüket. Farkas Ferenc történelemtanár, a Református Kollégium igazgatója felelevenítette az ötvenegy évvel ezelőtti magyarországi és erdélyi forradalom és szabadságharc fontosabb mozzanatait, a Szoboszlay-kirakatperről is szólva. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom háromszéki szervezete által szervezett megemlékezés a Vigadóban volt, levetítették a Hajdú Gábor által 2006-ban rendezett, Boldog napok – hulló csillagok című dokumentumfilmet, majd fáklyákkal a Hősök emlékművéhez vonultak. /Iochom István: Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./ Kovásznán az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub Imádkoztam, ha félni kellett című rendezvényével emlékezett az 1956-os forradalomra, amelyen Varga László marosvásárhelyi nyugalmazott lelkész szemtanúként beszélt. Ezt követően a központi park ‘56-os emlékművénél a kovásznai Magyar Polgári Szövetség és Székely Tanács rendezett gyertyás megemlékezést. /Bodor János: Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./2012. október 23.Szalay Attila mártíromságaA Szalay Attilára vonatkozó dokumentumok szerint a textilgyári lakatos ellen 1958. április 12-én indította el a nyomozást Fábián Márton marosvásárhelyi szekus főhadnagy. A vád: ,,...a magyarországi ellenforradalmi események idején Szabó Lajossal közösen kommentálták a külföldi rádióadók híreit, felnagyították a Magyar N. K. ellenséges elemeinek tevékenységét, ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszerrel szemben. A beszélgetéseket követően Szalay Attila gyanúsított megegyezett Szabó Lajossal, hogy utóbbi létrehoz egy ellenforradalmi szervezetet, amelynek tagjai nacionalista, sovén érzelmű elemek. Szalay Attila megfogadta, hogy személyesen támogatja a szervezet felforgató tevékenységét, és mindvégig megfelelő tanácsokat ad ellenforradalmi működésük során.” Szalay Attila és társai perében a kilenc fiatal: Szalay Attila, Szabó Lajos, Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Sándor, Molnár Béla és Sándor Csaba. A vádirat szerint Szalay Attila vezetésével egy nacionalista csoport létrehozta a Székely Ifjak Társasága nevű ellenforradalmi szervezetet. Az 1956-os, kapcsolódó politikai perek azonos klisék szerint zajlottak. Igyekeztek háromnál több személyt letartóztatni, vád alá helyezni, hogy rájuk süthessék a „szervezet” bélyegét. A vádirat sejteti, milyen brutális, szadista módszerekkel próbáltak vallomást kicsikarni a letartóztatottakból. A vádlott-társak kihallgatásainak jegyzőkönyvei alapján állították össze a vádiratot, a vádlott-társak voltak a tanúk. A bírói testület tagjai, az egykori börtönőrök, akik halálra kínozták Szalay Attilát, még élhetnek. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József drámája is bizonyítja, hogy 1965-ben, 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat azért, mert tíz évvel korábban együtt éreztek magyarországi sorstársaikkal. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. november 3.Bűntelenül, mégis megbüntetveAz elmúlt huszonhárom esztendő során annyi mindent elmeséltek már „a mi ötvenhatosaink” meghurcoltatásaikról, hogy önkéntelenül adja magát a feltételezés: újat nem tudnak már mondani. Pedig ez nem így van: adalékokra, részletekre mai napig derül fény, s ők maguk sem zárták, zárhatták le bensejükben kálváriájukat. Mindannyiukat foglalkoztatja, kik voltak azok, akik őket börtönbe juttatták, s kik azok, akik szabadulásuk után – amikor Puskás Attila megfogalmazása szerint csak annyiban váltak szabadokká, hogy nem voltak zárt ajtók mögött – folyamatosan megfigyelték őket, jelentéseket írtak róluk 1989 végéig. Mert ma már hozzáférhetnek a múlt rendszer alatt róluk összegyűjtött adatokhoz (már amelyeket a volt Securitate irattárát vizsgáló bizottság megkapott), de abban a besúgók neveit letakarják, csak fedőnevük ismerhető meg. És talán az sem oktalan feltételezés, hogy megfigyelésük mai napig is folytatódik... Securitate, SRI – egykutya – Én azt hiszem, nem csak 1989 végéig figyeltek állandóan bennünket, és erre bizonyíték talán éppen a legutóbbi napokban származott – mondja Puskás Attila. – Nemrég Bukarestben könyvbemutatón vettem részt, ott megismerkedtem Varga Andreával, aki magyar állampolgár ugyan, de már több mint egy évtizede dolgozik a román kommunista múlt felderítésén, legutóbb pedig a nagyváradi egyházi ingatlanok visszaadásának segítésében vállalt munkát, kiemelem, a szóban forgó három épület egyikét a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) használja. Találkozásunkkor megkértem, segítsen a volt besúgóim felfedésében. Aztán néhány nap múlva nem is messze Bukarest belvárosától ököllel arcon ütötték. Ő tehát feltételezte, azt hiszem, joggal, hogy egyfajta megfélemlítés volt ez. Én a magam részéről nem tapasztaltam, hogy megfigyelnének, bár nem kétséges, hogy számon tartanak bennünket, különösen azokat, akik azután sem lettek csendesebbek, miután az úgynevezett rendszerváltás megtörtént Romániában. – Megtisztelő, ha az embert a szervek számon tartják. – Azért erről a megtiszteltetésről az ember szívesen lemondana, de engem nem foglalkoztat. Viszont az kétségtelen, hogy mai napig is leszámolási játszmák történnek az országban a SRI segítségével. Én azt vallom, hogy annak idején Iliescuék nem a hadsereggel, hanem a Securitatéval egyeztek ki, ezt sok minden bizonyítja. Egyébként az nem természetellenes dolog, hogy minden államnak van egy biztonsági szervezete, amelyik többnyire nem nyilvánosan működik, ez önmagában véve nem jelentene bajt, hiszen minden állam igyekszik polgárai védelmét biztosítani. A SRI-vel az a gond, hogy politikailag elkötelezett, eszméket és azok fenntartóit védelmezi, ez volt a baj a Securitatéval is, egy diktatórikus rendszer hatalmi gépezete volt, melynek mi voltunk a szenvedő alanyai, bűnökkel vagy anélkül, bűntelenül és mégis megbüntetve. Mellékes áldozatok – Puskás Attilának mi volt a nagy bűne? – 1958-ban kipenderítettek a csíkszeredai iskolából, mert már gyűltek a fellegek a fejem felett, egy kicsit szabadszájú voltam, büntetésből Csíkdánfalvára küldtek tanítani. 1959 elején egy tanuló, Sánta Imre (aki nyilvánvalóan nem azonos a mai bikfalvi lelkésszel – szerk. megj.) megkeresett azzal, hogy ő abbahagyja a tanulást, színész lesz, író lesz, egyfajta petőfies stílusban. De hátrahagyott egy levelet, hogy ne kutassanak utána, mert baj származhat belőle, hiszen neki olyan jellegű politikai vonatkozású írásai vannak, hogy meggyűlhet a bajom. Persze, megkezdődik az utánakutatás, ő hamar vissza is tér, de a Securitate közben felfigyel ezekre a mondatokra, házkutatást tartanak nála, kezdik felgöngyölíteni a dolgokat, kiderül, hogy rendszerellenes verseket ír, kiderül, még két társa ugyanilyen verseket ír. A kommunista törvénykezés idején az volt az alapállás, hogy a diák nem lehet hibás a rendszerellenes gondolataiért, hanem csakis a felnőttek, nyilván, a tanárai, szülei adott esetben. Így aztán bekerültünk öt diák mellett hat tanár, kiderült, ’56-ban együtt hallgattuk a rádiót, én egy tanárkollégám lakodalmán felolvastam azt a saját versemet, amely a Háromszék múlt pénteki lapszámában megjelent, ez volt az egyik vádpont. A másik a gyerekekkel való kapcsolattartás, aztán az is kiderült, hogy én gyászszalagot viselek, holott nem halt meg hozzátartozóm, sőt, mondtam, hogy a magyar forradalom áldozataiért viselem ’56 novemberében. Aztán az is, hogy Földi István Gábor Áron-színdarabját kezdtem betanítani 1958-ban, s bár azt próba közben az igazgató letiltotta, az is a vádpontok között szerepelt. Végül engem tettek meg fővádlottnak, húsz évre ítéltek el, plusz tíz évet tiltott iratok forgalmazásáért kaptam, a nagyobb büntetést alkalmazták. – Akkor is demokráciának hívták a rendszert, de ezek a vádpontok, a mai jogrend felől nézvést, teljesen nevetségesek. – Nyilvánvaló, de hát minden politikai perben, még a Szoboszlayék esetében is, akiket halálra ítéltek, mi volt a lényeg? Ezek a perek, az ítéletek a társadalom féken tartását, megfélemlítését szolgálták, szétválasztani az emberi közösségeket, megteremteni a bizalmatlanság légkörét, tulajdonképpen mi nem bűnösök, hanem egy cél feláldozott egyénei voltunk, annak a célnak, hogy ezt a rendszert a félelemre és az egymás iránti bizalmatlanságra építsék fel. Ugyanez történt a bolsevista rendszer minden utódállamában, ennek következménye a poznani lázadás, azelőtt a berlini, és a legnagyobb, a magyar ’56, amihez a mi ügyeinket is kapcsolták, mert mi sem volt ennél egyszerűbb. A legfontosabb tőke... – Ha arról beszélek, milyen büntetéseket alkalmaztak, ezek a szörnyűségek borzolják a kedélyeket, de nem ezeken a hangsúly, hanem azokon a szellemi, érzelmi megaláztatásokon, amiken mi átmentünk. Egy tanárember, aki fel van vértezve bizonyos tudománnyal, annak moslékot adnak enni, mert nem nevezhető másként, felteszik rá a fekete szemüveget, és naponta egyszer lökdösik előre a vécére, aztán, ha máskor is kell neki, oldja meg, ahogy tudja, egy padlóhoz rögzített széken hallgatják ki, mert attól is félnek, nehogy azt a széket indulatában valamelyik kihallgatótiszthez vágja, és kényszerítik, hogy aláírja azokat a vallomásokat, amelyeket soha nem mi fogalmaztunk meg, hanem mindig a tiszt, és amelyek napról napra jobban terheltek minket. A végrehajtó börtönökről nem is beszélve, mikor én Szamosújvárra kerültem, 1960 januárjában, vékony vászon csíkos ruhát adtak, abban kellett mennünk dolgozni a bútorgyárba. Azzal a koszttal napi 12 órát fizikai munkát végeztünk. Aki nem bírta, vegyük csak a Szalay Attila esetét, ő ott halt meg, gyomorfekélyből származó gyomorvérzése volt, ugyan bevitték a rendelőbe, de nem kezelték, nem adtak megfelelő gyógyszereket, tulajdonképpen közvetett módon megölték. Ezeket a dolgokat jó tudni, a kommunista propaganda alaptétele – hazugságból – az volt, hogy a legfontosabb tőkénk az ember, és ennek pontosan az ellenkezője volt igaz. Besúgók, téglák – És azt jó-e tudni, kik voltak a besúgók? – Volt olyan, akinek a nevét tudom. A Securitate irattárát vizsgáló bizottságnál a fedőneveket nem takarják le, de hogy kit fednek, nehéz tudni. Például voltunk Pro Natura kiránduláson Kisborosnyón, onnan jelentés született – sejtem, ki írta, de várjuk meg, hátha sikerül Varga Andreának kiderítenie. Egy másik jelentésben Olteanu nevű szerepel, fogalmam sincs, ki lehetett, de azt viszont tudom, hogy egy Mesaroşiu szekus hadnagy volt az én „őrangyalom”. Összesen 19 dosszié, 2216 oldal szól a mi tizenegyünk ügyéről, mindenik vádlottnak és az ügy egészének is külön dossziéja volt. – A börtönben is voltak besúgók. – Elmondanék egy dolgot. A börtönben átnevelési folyamat kezdődött, főleg 1963–64-ben, amikor történelmi, politikai tájékoztató előadásokat tartottak. Az volt a cél, hogy olyan embereket bocsássanak ki, akik ismerik a megváltozott viszonyokat, másrészt, hogy alkalmazzák azokat a módszereket, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszalépjen az úgynevezett becsületes útról. Nagygyűléseket szerveztek vasárnaponként, erre felkértek embereket, hogy vállalják a mea culpát, mert abban semmi rossz nincs, ha megmondják, rosszul gondolkoztak, de megváltoztak. Aki ezt vállalta, elmondta, miért volt bezárva, hogy nagyon helytelenül cselekedett, mert ez és az biztatta fel, de meggyőződött, helytelen úton járt, és amikor kiszabadul, becsületes polgára lesz a szocialista társadalmi rendnek. Akik nem vállalták a bűnbevallást és megtérést a nagyközönség és a szekustiszt előtt, azokat nem nézték jó szemmel, azokról mindenféle jelentéseket kértek. Ezek nem besúgójelentések, mert az illető a saját nevével adta. – Az alapkérdés: jó-e megtudni, kell-e megtudni és kell-e a nagyközönségnek megtudnia a besúgók nevét? – A NSZK így járt el. Amikor nagy hirtelen és előkészületlenül ledőlt a berlini fal, felelős személyek azonnal birtokba vették a Stasi székházát, kezet tettek az ottani dokumentumokra, és attól fogva következetesen rendelkezésére bocsátották – és nem névtelenül – a német embereknek az iratokat. A lengyeleknél is hasonlóképpen felszabadították ezeket az adatokat, bizonyos mértékig Magyarországon is, bár ott még mindig vannak teljesen titkosított dokumentumok is. Romániában az első időszakban nem névtelenítették az aktákat, de nagyon rövid idő múlva ezt tették, mert kezdték az emberek számon kérni azokat, akik őket börtönbe juttatták. Azt tudni kell, a Securitate arra nem volt alkalmas, hogy bizonyítékokat szerezzen, ezeket mind a besúgók szállították nekik. Maguk a szekustisztek képtelenek lettek volna bármilyen bizonyítékokat előkotorászni a bűnösségünkre, még akkor is, ha lehallgató készüléket szereltek volna be. A besúgók – hol megfélemlítésből, hol zsarolásból, hol anyagi vagy más érdekből – a Securitate szolgálatába szegődtek, aláírták, hogy titokban tartják működésüket, van erre pontos űrlap, tehát én azt mondom, hogy a besúgó is épp annyira bűnös egy-egy vádirat elkészítésében, mint maguk a szekustisztek. Maradjon az ő szégyenük – A besúgói kérdést csak azért erőltetem, mert mindannyiunknak véges az élete. És ha titkainkat sírba visszük... – Nem azért titkoljuk adott esetben. Volt egy erdővidéki börtöntársam, mai napig él, tudtára adtam, hogy megvannak a beszámolói. Előbb tagadta, aztán elküldtem neki a másolatokat, és azt mondtam neki, függeszd ki a lakásod falára, hogy te és az összes hozzátartozód is lássa, milyen ember voltál, és szenvedj érte, mert megérdemled. És más közeli, sőt, nagyon közeli ismerőseim közül is többen vállaltak besúgó szerepet a vizsgálati fogság alatt, ezt szégyenkezve mondom. Tégláknak neveztük az ilyeneket. Soha nem láttuk őket végrehajtó börtönökben vagy munkatáborokban. Ezek az emberek végig ott maradtak, celláról cellára jártak, hazug névvel és legendával próbáltak a rabok bizalmába férkőzni. Nekem is volt egy Oprea nevű „téglám“, azt próbálta tőlem megtudni, hol vannak a verseim, a naplóm, az írásaim, amelyek számukra bizonyítékul szolgáltak volna. Ugyanis az történt, hogy fülest kaptam letartóztatásomról egy nappal korábban, május 11-én, és még aznap este a háziasszonyomnak az összes irományomat odaadtam, hogy rejtse el, mert ni, mi vár rám. Valóban jöttek, házkutatási paranccsal, és igen bosszúsak voltak, hogy nem találtak semmit, amit bizonyítékként elvihetnek. Na most, ha én a vizsgálati fogságban, ami egészen szeptember elejéig tartott, elfecsegem hogy a háziasszonyom eldugta a papírokat, letartóztatják, akár a férjét is, és bűnpártolásért elítélik. Én valahogy megsejtettem, hogy Oprea beépített ember, azt hazudta, ő is politikai elítélt, bojkottálta a Szovjetunióba szállítandó urániumércet. Csakhogy én észrevettem, sem az övet, sem a cipőfűzőt nem vették el tőle. Attól kezdve nagyon ügyeltem, annyit mondtam neki, sajnálom, letartóztatásom előtt elégettem a papírjaimat. Ki is vették tőlem, az engem kivizsgáló Fábián Márton szekusszázadosnak értéktelen jelentést írt. De a téglák, köztük az én igen közeli ismerőseim is, nagyon sok embert tönkretettek. Ezek az emberek kivetkőztek mindenből, ami értelmiségi, ami magyar, ami emberszámba vehető... – És mégis, a besúgás nem magánügy, hanem közügy. – Ez így van, de ezeknek az embereknek élnek a családtagjaik, akiknek semmi bűnük nincs abban, hogy az apjuk, nagyapjuk mit követett el, ők vinnék a hátukon a szégyent, olyanokká válnának, mint mi: bűntelenül, mégis megbüntetve. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 4.A „kékszeműek” azóta is figyelnekAz 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek a Kárpát-medencében ma, a nemzeti gyásznapon, a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 57. évfordulóján. 13 napot tartott a magyar szabadság, amelyért aztán évezredekben mérhető börtönbüntetéseket szabtak ki. Csak Sepsiszentgyörgyön 23 fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek. Közöttük volt Bordás Attila is. A Mikó két tizedik osztályába járó fiúk létrehozták a Székely Ifjak Szervezetét (SZISZ), ennek lett a „járulékos áldozata” Szalay Attila. — A 22 éves, hozzánk képest tapasztalt fiatalembert megkérdezte valaki, hogy miként kell felépíteni egy szervezetet. Ő meg, vesztére, tanácsot adott. Amikor ez kiderült, a szervezet fel nem jelentéséért tíz, az udvara kútjában talált, elsüthetetlen pisztolyért pedig nyolc évet kapott. Hogy felnőtt legyen az első számú elítélt, nem vonták össze a büntetését, megmaradt a 18 év. A szamosújvári börtönben halálra kínozták, jeltelen sírban nyugszik – kezdte a visszaemlékezést Bordás Attila. Abban a korban hihetetlenül nehéz volt a börtönélet: az állandó éhezés, a zsúfoltság, a mosdatlanság oda vezetett, például Szamosújváron, hogy amikor több volt a rab, mint a város lakossága, lázadás tört ki. Ennek a lázadásnak itták a levét ők, a későbbi foglyok. Számon sem tudták tartani, hány társukat lőtték le, vagy ami még ennél is rosszabb, verték agyon. Miután a politikai foglyok szó szerint szétfeszítették a börtönök falait, létrehozták a rabkolóniákat a Duna-deltában és a Brăilai Nagyszigeten. — Ezek gyakorlatilag kivégzőtelepeknek feleltek meg, szinte esélyed nem maradt, ha odakerültél. Ha nem vertek agyon, akkor elvitt a kolera, amely kilencven év után ismét felütötte fejét Romániában. Én „urasan” megúsztam, mert kiskorú lévén Szamosújváron maradhattam. A 12 év börtönbüntetésemből „csak” hat évet, egy hónapot és három napot ültem le. Minden nap számított, mert minden nap meg lehetett halni, ezért minden este hálát adtunk az Istennek, hogy még életben vagyunk. Széklábakkal ütöttek, vertek. Éjjel nem volt annyi helyed, hogy lefeküdj, ülni kellett volna, de egy verés után erre képtelen voltál. Térdre borulva próbáltad átvészelni az éjszakát. Fiatalember voltam, néha sírtam az éhségtől. Egy idő után az otthonról küldött ruhában lehetett járni, de azt nem tudták, hogy időközben nyolc centimétert nőtt a börtönben. Így aztán térdig ért a nadrágja, könyökig a kabátja. — A szenvedéseknek nem volt vége azután sem, hogy kiszabadultunk. A Szekuritáté korlátlan ura volt az országnak, rajtunk „tökéletesítette” a lehallgatói, besúgói hálózatát. Akármit csináltál, a „kékszeműek” ott voltak, figyeltek. S ez így van a mai napig – zárta az átélt szörnyűségek felidézését Bordás Attila. Erdély András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. október 22.Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaibanAz 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre. A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz. Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját. A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar. Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói. Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2014. október 24.Felemelkedni és gyarapodni„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra” Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek. Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta. Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben. Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk. Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket. – 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. október 23.Az ’56-os forradalom kitörésére emlékeznek ErdélybenErdély-szerte megemlékeznek a hétvégén az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről. Kolozsváron az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság pénteken 13.30-tól tart megemlékezést a Sétatéren álló ’56-os emlékműnél. A nemzeti ünnep alkalmával 17 órától a belvárosi unitárius templomban felekezetközi ünnepi istentiszteletet tartanak. Fellép a János Zsigmond Unitárius Kollégium énekkara, majd megkoszorúzzák az 1956-os hősök emlékére a templom bejáratánál állított márványtáblát. Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében pénteken 11 órától tartanak rövid megemlékező műsort a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, az ’56-os emléktáblánál, melyen jelen lesz Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke is. Pénteken 17 órától Hidak, korok, Budapest címmel nyílik kiállítás a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti aulájában, a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében. A tárlatot Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány elnöke, a kiállítás kurátora mutatja be az érdeklődőknek. A kiállítás az elmúlt 300 év történelmét mutatja be Budapest (Pest és Buda) hídjainak történetén keresztül, felhasználva a legjobb magyar képzőművészek, festők, rajzolók műveinek másolatait és fotódokumentumokat. A kiállított anyagok között több 1956-os kötődésű fotó is található, ily módon az esemény egyben megemlékezés is az 1956-os magyar forradalomra. Marosvásárhelyen pénteken három helyszínen is emlékeznek az ’56-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulójára. Az EMNT Maros megyei szervezete 13 órától a Bolyai téri unitárius templomba várja az emlékezőket, ahol ’56 erdélyi vonatkozásait Kálmán Attila történész ismerteti. Az 1956-os Bajtársi Társaság 18 órától a Vártemplomban tart ünnepi megemlékezést, majd megkoszorúzzák a templom udvarán levő 1956-os kopjafát. A Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal szintén 18 órától a Deus Providebit Tanulmányi Házban tart emlékrendezvényt, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tart rövid történelmi visszatekintést. Sepsiszentgyörgyön 11 órától megkoszorúzzák a polgármesteri hivatal homlokzatán található Gloria Victis emléktáblát, valamint Szalai Attila ’56-os mártír Csíki utcai emléktábláját. A nemzeti ünnep alkalmából a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházában 12 és 17 óra között nyílt napot tartanak. A látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges a 0726–237947-es telefonszámon. 18 órától az ’56-os emlékparkban hajtanak fejet a hősök és mártírok előtt, majd fáklyás körmenetet tartanak az Erzsébet parkig, ahol a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafánál helyeznek el virágokat. Kézdivásárhelyen 13 órától a református temető kopjafáinál tisztelegnek az ’56-os hősök előtt, majd 18.30-tól az iskolák diákjai vonulnak fel fáklyákkal a Gábor Áron téren. A megemlékező műsor és koszorúzás a Hősök Emlékművénél 19 órától kezdődik. Kovásznán pénteken 17 órától a központi parkban lévő emlékműnél emlékeznek. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont udvarán pénteken 17 órától kezdődik a megemlékezés. Csíkszeredában pénteken 11 órától a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál kezdődik a programsorozat. A központi ünnepség 17 órától lesz az 1956-os téren, a Gloria Victis-emlékműnél. Székelyudvarhelyen 18 órakor a Székelyföldi Filharmónia kamaraestjével kezdődik megemlékezés a városháza Szent István Termében, majd 19 órától az Udvarhely Néptáncműhely lép fel a művelődési ház színpadán. 20 órakor innen indul a fáklyás felvonulás az üldözöttek és áldozatok emlékművéhez, ahol ünnepi műsor és koszorúzás lesz. Gyergyószentmiklóson a római katolikus temetőben tartanak emlékműsort pénteken 17 órától. Krónika (Kolozsvár) 2015. október 26.Velünk élő történelemAkik meghaltak a szabadságért Az 1956 októberében kezdődött és vérbe fojtott magyar forradalom hőseire emlékezett Háromszék népe hétvégén, azokra, akik tankokkal is szembeszálltak a szabadságukért, akik életüket áldozták, és akiket elárultak, eltiportak, de emlékük örökké élni fog. – Ma egy olyan történelmi korra emlékezünk, amelyet sokan testközelből ismernek az itt jelenlévők közül, és olyan emberekre, akik rokonaink, ismerőseink és barátaink. Nélkülük és fiatalkori áldozatvállalásaik nélkül ma nem állnánk itt, és egy szürreális, bizalmatlanság, cenzúra, valamint félelem által terhelt világban, korlátok közé szorított életet élnénk. Éppen ezért időről időre emlékeztetni kell magunkat, hogy a szabadság mennyire fontos – jelentette ki Kovács Emese diáklány a Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg előtt. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának délelőttjén Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok, civil szervezetek és a városi tanács tagjai megkoszorúzták a polgármesteri hivatal homlokzatán található, Gloria Victis feliratú, valamint Szalai Attila, 56-os vértanú egykori Csíki utcai lakásának falán elhelyezett emléktáblákat, majd a volt politikai foglyok nevében Váncsa Árpád és Jancsó Csaba az események erdélyi áldozatairól is megemlékezett. A főhajtás délután az 56-os emlékparkban, a Jakab Gábor által vezényelt Cantus Firmus vegyeskar és dalárda fellépésével folytatódott, a Szózat eléneklése után pedig Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulói magyar és román nyelven köszöntötték a jelenlévőket. Kovács Emese már idézett szavai után, Klárik László szenátor az 56-os magyar ifjúság áldozatkészségét emelte ki ünnepi beszédében. Azokét, akik bátor szembeszegülésükkel bebizonyították, a kommunista diktatúra igenis sebezhető. A szónok egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokságot mindig könnyebb megelőzni, mint legyőzni, ezért úgy kell élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk, hogy soha többé elő ne fordulhasson. Az elkövetkezőkben Muráncsik László, a testvérváros Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője, Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a szép számban összegyűltekkel, majd Zelenák József evangélikus lelkész áldása következett. Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a megemlékezők fáklyás menete az Erzsébet parkba vonult, hogy a kommunizmus áldozatainak állított kopjafánál is leróhassa kegyeletét. Előre, budai srácok Pénteken a Baróti Szabó Dávid Líceum udvarán először a középiskolások tartottak megemlékező ünnepséget az 1956-os forradalom tiszteletére, annál az emlékműnél, mely egyedülálló módon, három fiatalember tette révén emlékezteti az utókort: az önkényuralom valamikor mindennapjaink része volt, és nem magától múlt el, hanem a fiatalok áldozata, összefogása révén, úgy, hogy szabadságvágyuk felül tudott kerekedni az elnyomókon. A cseh Jan Palach 21, a magyar Bauer Sándor 17, az erdélyi Moyses Márton pedig mindössze 29 éves volt, amikor úgy döntöttek, megmutatják a világnak, ők képesek a legnagyobb áldozatra: felgyújtották magukat, tiltakozva a diktatúra ellen, s a szabadság szikrája, melyet lángra lobbantottak, ma is parázslik, készen arra, ha kell, hogy fényével ismét beragyogja az ifjú szíveket. Áldozatukra, 1956 jelentőségére Dimény János iskolaigazgató emlékeztette a fiatalokat, Tatár Ágnes diáklány szavalt, Lakatos Ágnes énekelt. Végül a diákok meghallgatták az Avanti ragazzi di Buda, azaz az Előre, budai srácok című dalt, amely a római Lazio futballcsapatának indulója. Ez is bizonyítéka annak, hogy Európa sok más népe mellett az is olasz is tiszta szívből drukkolt a magyar forradalmároknak, a forradalom hősei előtt pedig ők a mai napig is tisztelegnek ezzel a dallal – mondta az igazgató. A délutáni városi megemlékezésen sajnálatos módon csak nagyon kevesen vettek részt. Beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Lázár-Kiss Barna polgármester, Demeter László történész, valamint a HVIM erdővidéki szervezetének tagja, Kolumbán Attila. A Magyar Polgári Párt néhány tagja külön emlékezett Baróton: ők a Petőfi utcai emlékművet koszorúzták meg. A székely szabadság még nem jött el Kovásznán a központi parkban levő Likaskőnél szép számban összegyűlt tömeg hajtott fejet a hősök emléke előtt. A Magyar Polgári Párt által szervezett rendezvényen a kovásznai ifjúsági fúvószenekar adta meg az alaphangot, de felléptek a helyi Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái is, miközben a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat fegyelmezett sorfalat állott. A megemlékezés idei meghívottja, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hatvan évvel az 56-os forradalom és 25 évvel a romániai rendszerváltás után sem valósult meg a székely szabadság, és az autonómiaharc ezért fontos, továbbra küzdenünk kell a jogainkért. Igét hirdetett Orbán Lajos vajnafalvi református lelkipásztor, aki a Bibliára utalva beszélt arról, hogy a szolgaságtól szeretettel, tudással és Isten segítségével meg lehet szabadulni. A megemlékezés koszorúzással, valamint a himnuszaink eléneklésével zárult. Kézdiszék is lerótta kegyeletét Péntek délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. A rendezvényt Ruszka Sándor kollégiumi lelkész nyitotta meg, aki egy, az ötvenhatos szabadságharcban részt vállaló fiatalt idézve „gyönyörű lehetetlennek” nevezte a történelmi eseményt. Mike Bernadett diák beszéde után a megemlékezés az iskola tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, a közel félórás irodalmi összeállításban a szovjet csapatok megszállása ellen harcoló Budapest hangulatát, a szabadságharcosok megéléseit próbálták megragadni a diákok szavalatok és gitárral kísért dalok segítségével. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az emlékjeleknél. Este az egykori katonanevelde előtti téren gyülekeztek a város fáklyákkal felvonuló középiskolásai. Ez alkalomból több helyi civil és pártszervezet is képviseltette magát, az 1956-os vértanúkat jelképező szobor előtt díszőrség tisztelgett. Az esemény díszszónokaként Tell Edit, Paks város alpolgármesternője beszélt az egybegyűlt diákokhoz, akik mellett szép számban jelentek meg a város polgárai is. Párhuzamot vont az esemény idején éppen Pakson tartózkodó és az ottaniakkal együtt emlékező kézdivásárhelyi tanulók és az itteniek paksiakkal való közös főhajtása közt. Megjegyezte, sehol sem élünk gondok nélkül, de meggyőződése, hogy egymás számára bármikor tudunk szorítani még egy helyet asztalainknál, és kettéosztanánk ételeinket, ha valamelyik szükséget szenvedne. 1956 szellemiségére utalva kiemelte, ma is érvényesek az akkori célok, vagyis a nép sohasem akart idegen szokások szerint élni. A polgármesternő közvetlen szavait követően egy csoport diák a Nagy-Babos Edit és Tamás tanárházaspár által összeállított, alkalomhoz illő zenés-verses műsort adott elő, majd a magyar és székely himnusz eléneklése után a jelenlevők megkoszorúzták a hősök emlékművét. Emlékjelhagyás Kézdialbisban Szombaton Kézdialbisban, a templom előtti terén mintegy száz ember jelenlétében avatták fel az 1956-os meghurcoltak, valamint a világháborúk és a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafát. Ezen egyelőre két név szerepel: az Elekes Balázsé, aki négy év elszenvedett börtön után itthon hunyt el, és t. Bartha Mózes református lelkészé, aki a megtorlások elől az öngyilkosságba menekült. A háborúk áldozatainak és kommunizmusban meghurcoltak nevei utólag kerülnek fel a kopjafára, mert a közösség véleménye az volt, hogy a névsor, melyet a kezdeményezők összeállítottak, nem teljes. (T. L.) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely 2015. november 14.Sepsiszentgyörgyi koszorúzók (Ezerkilencszázötvenhat Erdélyben)A magyar forradalmi események hatására alakult meg a sepsiszentgyörgyi Gyertyánosi Gáborék Libóc részi lakásában a Székely Ifjak Társasága. Alapító tagok: Szalay Attila, Jancsó Csaba, Bordás Attila, Jancsó Sándor, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Szabó Lajos. Valamennyien a helybéli Székely Mikó Kollégium diákjai voltak. Később csatlakozott a szervezethez három lány a textiliskolából. A forradalmi harcok nagyon foglalkoztatták a kisdiákokat, „edzették” magukat az eljövendő „nagy harcokra”: kést dobáltak, fejszével célba dobtak, közös kirándulásokat szerveztek. Romantikus lelkesedésüket, gyerekes naivságukat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az uzsonnát is a kriptában fogyasztották el, hogy ezzel is edzzék magukat. Ezután már csak vérszerződés következhetett. Szabó Lajos karján még ma is látszik a sebhely. A szervezet tagjai esküt tettek, majd megválasztották a vezetőséget. Az elnök Szabó Lajos lett, mert ő volt az idősebb. Ezért kapott 15 évi börtönbüntetést. A másodrendű vádlott Bordás Attila volt, mert kidolgozták az alapszabályzatot is. A szervezkedés modelljéül az Ifjú Gárdát választották. A magyar forradalom leverése után a szervezkedés fokozatosan megszűnt. Még el-eljártak kirándulni – (az ott készült fényképek corpus delictinek számítottak) –, tartották a barátságot, de már nem gyűléseztek. 1957. március 15-én, majd 1958. március 15-én a csoport néhány tagja megkoszorúzta a Sepsiszentgyörgy központjában lévő 1848–49-es emlékművet. A vádirat a gyerekes dolgot óriásira fújta fel: „A Mikó Kollégium meggondolatlan, felelőtlen diákjai közül egynéhányan a magyarországi ellenforradalmi agitáció hatására arra vetemedtek, hogy a népi demokratikus rendszer ellen fegyveres szervezetet alakítsanak, amelynek tagjai – a magyarországihoz hasonlóan – fegyveres terrortámadásokat hajtanának végre hazánkban. A banda tagjai soviniszta elfogultságukban nem átallottak 1957. március 15-én titokban koszorút elhelyezni az 1848-as emlékmű talapzatára, az 1956-os magyar ellenforradalmárok emlékére. A tettüket megismételni akaró banditák azonban 1958. március 15-én lebuktak, s megkapták méltó büntetésüket.” A szervezet legidősebb tagja Szabó Lajos volt, ő akkor töltötte a 26. életévét, Szarkay Attila 18 éves volt, a többiek 15–16 éves gyerekek. Később az alapító tagokhoz csatlakozott Szász Farkas, Szász János és Demeter Szabolcs, de ők hamar lemorzsolódtak, így a súlyos börtönbüntetést elkerülték. A gyerekek úgy képzelték el, hogy a SZIT név már önmagában is jelképes, tehát szítást, lázítást is jelent. A nevet a securitatén és a bíróságon SZISZ-re változtatták (Székely Ifjak Szövetsége), hogy mindenáron rájuk foghassák a tudatos rendszerellenes fegyveres szervezkedést. Az első koszorúzásnál Jancsó Csaba, Jancsó Sándor, Bordás Attila és Gyertyánosi Csaba volt jelen. Sepsiszentgyörgyön hamar elterjedt a hír: megkoszorúzták a negyvennyolcas emlékművet! A hatóságokat és a securitatét is annyira meglepte, hogy csak március 15-én délután szedték le az emlékműre március 14-én éjjel elhelyezett koszorút. A diktatúra nyomasztó éveiben valóban felemelő és bátor tett volt a kisdiákok koszorúzása. Az egész város és környéke megmozdult, a diákság körében nagy volt az izgalom. A parázs alatt izzott az elégedetlenség. 1958. március 15-én is hasonló körülmények között próbálták megkoszorúzni az 1848-as emlékművet. Ekkor is az 1956-os forradalom áldozataira akartak emlékezni és emlékeztetni. Hárman voltak a csoportban: Bordás Attila, Jancsó Sándor és Gyertyánosi Csaba. Amikor Bordás Attila a koszorút az emlékmű talapzatán elhelyezte, megszólalt a szekus sípszó, minden irányból rohantak feléjük, Bordás Attilát elfogták, a másik kettő elmenekült, csak később kerítették kézre őket. Bordás Attilát rettenetesen megverték, véres lett az arca, ruhája. Alig múlt tizenhat éves! Miközben a kiskorú gyerekeket a marosvásárhelyi securitatén vallatták, a Székely Mikó Kollégiumban sor került a nagy „színjátékra”: összecsődítették a kollégium diákjait, s kemény szavakkal bélyegezték meg a letartóztatottak „ellenforradalmi” magatartását, s figyelmeztették valamennyiüket: ha valaki hasonló bűnt követ el, azonnal börtönbe zárják. A tárgyalásra Marosvásárhelyen 1958. június 3-án került sor. Ezúttal is a szadista Macskási Pál volt az elnök. Cazan ügyész fasiszta, horthysta, ellenforradalmi bandának nevezte a SZIT kilenc letartóztatott tagját, és halálbüntetést kért a gyerekekre. Valóban elrettentő ítéleteket hirdettek ki: Szalay Attila 18 év (meghalt a börtönben! – T. Z.), Szabó Lajos 15 év, Gyertyánosi Csaba és Bordás Attila 12–12 év, Gyertyánosi Gábor és Jancsó Csaba 10–10, Jancsó Sándor 8, Sándor Csaba 7, Molnár Béla 6 évi szigorított börtönbüntetést kapott. Mindez kényszermunkával is párosult, függetlenül attól, hogy az elítéltek, kettő kivételével, kiskorúak voltak. A börtönben, a duna-deltai megsemmisítő táborokban, a kiskorúak nagyaknai börtönében a legkegyetlenebbül bántak a koszorúzó gyerekekkel. Jancsó Csabával a zsilávai börtönben készítettem tévéinterjút: közel negyven év távlatából is borzalommal emlékezett az elszenvedett kínzásokra, verésekre. A koszorúzók tettéhez szorosan kapcsolódott a sepsiszentgyörgyi Kossuth Kör nevű szervezkedés. A budapesti Petőfi Körhöz hasonlóan vitákat szerveztek a nép körében jelentkező elégedetlenségek kapcsán. Mindannyian lebuktak, a résztvevőket 15–20 évi börtönbüntetésre ítélték: Nagy Lászlót 20, Erőss Jánost 15, Csákány Zsigmondot 12, Tompa Editet 7 évi börtönbüntetéssel sújtották. Mindannyian értelmiségiek voltak. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 30.A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (A zöldhatáron átszökő ötvenhatos erdélyi fiatalok)Eddig csak feltételes módban emlegették a magyar forradalmi harcokban tevékenyen is részt vevő erdélyi magyarokat, mert semmilyen konkrét adat nem állt rendelkezésre. Az 1989 decemberét követő oldódás jele, hogy végre meg mernek szólalni a közvetlen résztvevők. Közéjük tartozik a csikvacsárcsi Kovács Lajos, akit 1958. május 18-án tartóztattak le, mert törvénytelenül akart a határon átkelni a forradalom megsegítésére. Négyévi börtönbüntetésre ítélték, amit teljes egészében letöltött. A baróti középiskola négy 16 éves diákját több ízben említettük: Bíró Benjámin Csíkszentdomokosról, Kovács János és Mojszesz Márton Nagyajtáról, Józsa Csaba Bibarcfalváról 1956. november 9-én vonatra ült, hogy közvetlenül segítsék a forradalmárokat. Vonattal Nagyváradig, onnan Érmihályfalvára utaztak, ugyanis Bíró Benjámin az 1947-es szárazság idején itt vészelte át az éhség hónapjait. A gyerekek éjszaka próbáltak a zöldhatáron átjutni, azonban a nagy riadalomban és tájékozatlanságban Kovács János és Mojszesz Márton lemaradt. Ketten sikeresen túljutottak a határon, s Nyíregyháza felé indultak. Nyírszapolyban kértek szállást. Több ellenőrzést szerencsésen megúsztak, azonban belefutottak az egyik magyar járőröző csoportba. Mindez november 13-án történt. Azt mondták, hogy Jugoszláviából szöktek át. Kalandos történetükhöz tartozik, hogy a naponta vagy óránként megismétlődő ellenőrzések és igazoltatások ellenére sem Nyugat felé indultak, hanem ottmaradtak Magyarországon, mert ők mindenáron a forradalmárokon akartak segíteni. És ez lett a vesztük! 1956 decemberében az egyik család (a Borbély családról van szó a Pécs melletti Kárász községből) még örökbe fogadta a két erdélyi gyereket, folytatták is a tanulmányaikat, azonban 1957 márciusában hívatták őket a rendőrségre. Először közölték velük: pontosan tudják, honnan szöktek át, ismerik adataikat, a szülők nevét. 1957. március 14-én a két szökevény gyermeket letartóztatták. Már az sem segített, hogy a szülők beleegyeztek: a két kiskorú Magyarországon maradjon. A határőrség Debrecentől a magyar–román határig kísérte Józsa Csabát és Bíró Benjámint. Biharpüspökinél adták át a román határőröknek. Ami ezután történt, valóban rémregénybe illő. Vallatáskor főleg arra voltak kíváncsiak: ki biztatta őket a zöldhatáron való átkelésre? Hiába állított ki a magyar rendőrség olyan igazolást, hogy a két kiskorú semmilyen ellenforradalmi akcióban nem vett részt, Nagyváradon a katonai ügyészség mindkettőjüket 3–3 évi börtönbüntetésre ítélte. Csak hosszas kérelmezés után helyezték át őket a kiskorúak börtönébe, Nagyaknára (Ocnele Mari). Közben végig kellett szenvedniük az 1958. július 14-i szamosújvári börtönlázadás megtorlását: gépfegyverrel belőttek a cellákba, majd minden indok nélkül verték az elítélteket. Józsa Csaba életben maradását annak köszönhette, hogy vizes mellhártyagyulladást kapott, így került vissza a szamosújvári börtön beteggondozójába. Ide hozták a Duna-deltai megsemmisítő táborok túlélőit, a csont-tébécés betegeket. Mellette halt meg a sepsiszentgyörgyi koszorúzó diákok elsőrendű vádlottja, Szalay Attila. Valójában agyonverték! A szászrégeni Palotás-csoport Akárcsak a baróti kisdiákok, a szászrégeni magyar gimnázium tanulói is kitörő lelkesedéssel fogadták a magyar forradalom hírét. A szervezkedést Fekete Kéz néven ismerték a környéken és a Securitatén. A diákok egy része gyergyóditrói és szárhegyi származású volt, s az ötvenes évek eleji zendülés elfojtását ez a szervezet akarta megtorolni. Kommunistaellenes jelszavakat írtak a falakra, ezt tették 1956 októberében-novemberében Szászrégenben is. Mild Árpád szászrégeni diák kezdeményezte a szervezkedést. Nemes Sándor, Kiss Gábor, Mild Árpád és a gyergyószárhegyi Páll László arról beszélgettek, hogy át kellene szökniük a zöldhatáron, hogy a forradalom mellé álljanak és segítsék a forradalmárokat. Páll László egy kis kaliberű revolvert is szerzett, amelyet a határátlépésnél védekezésre akartak használni. A Securitate valamit sejtett, s az egyik szilenciumról kihallgatásra vitték a kisdiákokat. Akkor még nem találták meg a revolvert, a diákokat is hazaengedték. A román és magyar iskolák 1959-es egyesítése új lendületet adott a csírájában elhalt szervezkedésnek. Szászrégen környékét többségében románok lakták és lakják. Az egyesítést könyörtelenül végrehajtották: a magyar osztályt átvitték a román iskolába, helyébe hozták a párhuzamos román osztályt. A kollégiumban is egy magyar tanuló mellé mindig egy románt helyeztek. A volt régeni osztálytársak, Palotás András, Páll László, Bedő Gedeon szervezkedtek: a magyarok kapják vissza a jogaikat, állítsák vissza a régeni magyar iskolát, ne legyen vegyes, mert az a teljes elrománosításhoz vezet. Naivan úgy képzelték el, hogy aláírásokat gyűjtenek, s mellékelik a követeléseket is: az összes magyar iskola visszaállítása; a magyar egyetemek visszaállítása és az egész oktatási helyzet nemzetközi fórumok elé terjesztése. – Ha mindezeket a követeléseket nem teljesítik – emlékezik Páll László –, akkor követeljük Erdély függetlenségét vagy Magyarországhoz való csatolását. A csoport tagjainak egy része Marosvásárhelyen technikumba járt, onnan követték és szervezték a szászrégeni „akciót”. Az aláírásgyűjtés lassan haladt, Nemes Sándor és Nagy József rádiójavító a fegyverek beszerzését tartották a legfontosabbnak. Nemes Sándor elutazott Gyergyószárhegyre, hogy felkutassa a csűrökben, padlásokon eldugott fegyvereket. Valószínűleg árulás folytán felgöngyölítették az egész szervezkedést. 1960 júniusában tartóztatták le a csoport 24 tagját, majd következtek a kihallgatások. A vallatók elsősorban a magyar forradalommal való szolidarizálásra, a zöldhatáron való illegális átkelési tervre voltak kíváncsiak. Mindenáron koncepciós pert akartak kreálni az egész szervezkedésből. Ezért azzal vádolták a diákokat, hogy az augusztus 23-i ünnepségen fegyveres támadást akartak indítani a dísztribün ellen, s hogy Erdély Magyarországhoz való csatolását követelték. Néhányukat azzal is vádolták, hogy 1956-ban tiltott határátkelésre készültek. A fő vádpont: Erdélyben is „ellenforradalmat” akartak kirobbantani. Mivel megtalálták a Gyergyószárhegyről hozott rozsdás fegyvereket s a kis kaliberű revolvert, a fegyveres felkelés tervét is ráfogták a részben még kiskorú gyermekekre. Szigorú büntetésekkel próbáltak példát statuálni. A büntetések: Palotás Árpád 23 év, Szilágyi Árpád 22 év, Czimbalmos Balázs 22 év, Czimbalmos Károly 20 év, Ilyés Alajos 18 év, Simon Gyula 16 év, Kertész András 16 év, Páll László 16 év, Bara Lajos 15 év, Gáspár Domokos 15 év, Keresztes Ignác 15 év, Papp József 12 év, Fülöp Ákos 10 év, Kovács Pál 10 év, Kolcsár Géza 10 év, Bedő Gedeon 10 év, Fülöp Antal 8 év, Hadnagy István 8 év, Bartis János 8 év, Bíró Károly 6 év, Szilágyi Lajos 6 év, Ambrus Hedvig 1 év, Dezső Katalin 1 év, Vass Julianna 1 év. Tófalvi Zoltán (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-19
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
